Mennyei teremtmények (Heavenly creatures)

cover
Bevezetésképp mi mást mondhatnék, mint hogy Peter Jackson (A gyűrűk ura, King Kong) első komolyabb filmje, valamint Kate Winslet (Titanic; Én, Pán Péter, stb) első lényegesebb filmszerepe.

Történet: Juliet és Pauline egy új-zélandi kisvárosban élnek és hamar összebarátkoznak, attól függetlenül, hogy más társadalmi csoportból származnak. Mind a ketten nagy fantáziával vannak megáldva, az idő múltával pedig egyre jobban belesüllyednek a saját világukba. A szüleik megpróbálják őket elválasztani egymástól, ám annyira kötődnek egymáshoz, hogy még gyilkosságra is vetemednek… nem is akármilyenre…

Először is le kell szögezni, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel, az egyik lány naplója alapján készült a forgatókönyv.
Remekül mutatja be az adott kor társadalmi problémáit, azt, ahogy a két lány keresi önmagát. Aztán ott van a szülői meg nem értés és hogy hogyan vezet ez agresszióhoz. Meg valamennyire a barátság is (hiába tűnik már néha betegesnek): mennyire nem érdekli őket, hogy a szüleik mit mondanak, csak együtt akarnak lenni (megjegyzem, a film során a szexualitást is felfedezik és nem csak fiúkkal, hanem kicsit egymással is).

A film 1994-ben készült, remek színészgárdával. A helyszínek gyönyörűek (Új-Zélandról van szó, szóval milyen legyen :D?).

A legmegfelelőbb szó, amit találni tudok erre a műre, az a félelmetes. Sokkal hatásosabb, mint a mostanában oly divatos, hatásvadász és vérben tocsogó horrorfilmek. Még pedig azért, mert tudja az ember, hogy ilyen bármikor megtörténhet akár a saját környezetében is. Hányszor hallunk mostanában fura családon belüli gyilkosságokról? Amikor mindenki azt mondja, hogy el nem tudta volna képzelni XY-ról, hogy valaha ilyet tenne. Ez a film pont ezt mutatja be… hogy lesz két normálisnak tűnő lányból anyagyilkos.

Ha valaki megnézi a filmet és elnyeri a tetszését, akkor ajánlom, hogy nézzen utána, hogy mi történt később Juliet-tel és Paulie-val, úgy talán még nagyobb a hatása.

bscap2311 bscap2321 bscap2331

Trailer:

Kezdő képsorok:

6 hozzászólás

  1. Ezt meg fogom nézni mindenképpen… Sokan szidják Jacksont, hogy rossz rendező (amivel nem értek egyet), de azt senki nem tagadhatja, hogy hihetetlen energiát visz a filmjeibe. Ha ezt is akkora lelkesedéssel csinálta, mint A gyűrűk urát vagy a The Frighteners-t, akkor csak jó lehet.

  2. Szidják? Én még nem hallottam (nem is akarom :D). Szerintem érdemes megnézni ezt a filmet, de hangulat kell hozzá, az biztos^^.

    • Nem tudom… Én ezt a filmet bármikor újra tudnám nézni… Egyszerűen van valami szokatlanul lebilincselő benne, ahogyan Jackson finom árnyalattal bemutatja a két lány fantáziavilágát… Mestermunka!

  3. Aha, A gyűrűk ura meg a King Kong kapcsán hallottam sok negatív véleményt a rendezői képességeiről… Persze lehet, hogy csak szokatlanul kritikus embereket ismerek 😀

  4. hát nah,én is azért néztem meg anno,mert leara ajánlgatta,eredeti hanggal is ,meg szinkronnal is,eredetivel jobb volt természetesen XD,bár azért elég volt ez a két alkalom mostanság rá :O … majd … 2-3 év múlva,talán megint megnézem 😄

  5. Na igen, én is csak egyszer láttam… ez nem az a fajta film, amit az ember akár havonta megnéz :D.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: