Kuroshitsuji 9-11

bscap2411
Az utóbbi hetekben eléggé lefoglaltak a különböző beadandók, így egy kicsit elmaradoztam a sorozat blogolásával (jövő héttől igyekszem visszatérni :D). Na, lássuk mi is történt…

A 9. részre nem pazarolnék sok szót, mert érdektelen. Az egész arról szólt, hogy Maylene, Finny és Bard megpróbálták lefényképezni Sebastiant… szóval semmi extra.

A 10. részben pedig elkezdődött egy újabb filler-arc, ami be kell valljam, eddig igen tetszetős (ráadásul a rész elején gyönyörű volt ahogy Londont mutatták, miközben esett a hó). A rész elején egy férfi menekül egy gyűrűvel a kezében másik 3 ember elől, majd megáll a hídon… ekkor látunk egy férfit, aki ilyen drótokat használ, meghúzza az egyiket és a menekülő beleesik a folyóba.
Másnap egy fesztivált tartanak, amire Ciel is ellátogat… felfedez egy játékot, amivel ő és Elizabeth régen sokat játszottak, de elkönyveli hamisítványnak. Ekkor találkozik a fiatal nyomozóval, akit már láthattunk az egyik előző részben is… ő közli Ciel-lel, hogy találtak egy holttestet… itt tudjuk meg, hogy az a férfi egy nagyon értékes gyűrűt lopott el.
Eközben Elizabeth és Paula (Lizzy nevelőnője… vagy egyik cselédje) épp ajándékot keres Cielnek. Eközben elmennek a bábu-ember mellett is, aki a rész elején megölte a menekülő férfit.
Ciel később részt vesz egy versenyen (ahol újra láthatjuk Druittot :D), amelyre az a 3 férfi is benevez, akik előző este üldözték a másikat. Cielék nyernek  és a 3 férfit is elkapják (hogy hogy, azt nem írom le, legyen meglepetés :D).
Lizzy otthon összetöri az ajándékot, amit Cielnek vett, mert az apja azt mondta, hogy hamisítvány. Az utolsó jelenetben pedig a bábu-emberünket láthatjuk, miközben a főnökének mondja, hogy elkészült egy munkával.

Tetszett ennek a résznek a hangulata, ráadásul újra láthattam néhány kedvencemet (pl. Undertakert :D).

11. rész:
Lizzy beront Cielhez, hogy ajándékot adjon neki, de meglátja, hogy a gyűrű, amit pár hete összetört, ott virít Ciel ujján. Lizzy ezek után gyorsan elrohan egy jó kis kifogással. Lizzy megemlíti Paulának, hogy milyen jó, hogy ő mindig ilyen vidám. Paula elkezd zavarba esetten beszélni és közben néz ki a kocsi ablakán, így nem veszi észre, hogy Lizzy kiszál és a zene hangját követi, amit nem más játszik, mint a bábu-emberünk. Lizzy el is talál hozzá és beszélgetnek egy jót… a bábu-ember megemlíti, hogy szomorúnak tűnik, Lizzy pedig beszámol neki Cielről. A bábu-ember felajánlja Lizzy-nek, hogy bármit választhat a szobából, de mi lenne, ha magát adná ajándékként (izé… nem félreérteni :D).
Eközben Ciel megtudja, hogy Elizabeth eltűnt és természetesen a keresésére indul. Plutot is magukkal viszik, hogy vigyázzon Cielre, amíg Sebastian nincs ott. Útjuk során nem mással futnak össze, mint Grell-lel :D. Ciel megparancsolja Grellnek, hogy védje meg… persze Grell ebbe nem megy rögtön bele, csak miután Ciel megígéri, hogy egy napig azt csinálhat Sebastiannal, amit akar.
Megtalálják a bábu-ember szállását, be is mennek és egy bábu meg is támadja őket, de Grell elintézi… ollókkal. A jó kis fegyverét ugyanis büntetésképp elvették tőle. Ciel elrohan, hogy megkeresse Elizabethet, de csak egy maszkokkal teli szobába jut. Itt ismét csatlakozik hozzá Sebastian, aki kedvesen megjegyzi, hogy Ciel szülinapja mindig halált hoz… most épp úgy tűnik Elizabethét.

Egyelőre nagyon bejön ez az arc, egész jól hozza a manga hangulatát. Nem beszélve arról, hogy legalább Lizzy is egy kicsit többet szerepel^^… Grell-ről nem is beszélve… azt hiszem az nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy a mangában azóta nem tűnt fel. Ráadásul Ciel múltjából is kaptunk apró szeleteket. (Ha már Ciel szülinapjánál tartanak, igazán beletehetnék Lizzy-mamát^^…)

Azóta pedig kiderült, hogy nem 12-13 részes lesz a sorozat, hisz januárban új endinget kapunk, mégpedig Kalafinától (aki nem ismeri, az hallgassa meg a Kara no kyoukai endingjeit… nagyon jók^^).

(Hmm… nem tudom mit csináltak itt WP-n, hogy nem tölti be nagyban a képeket, de majd megpróbálok rájönni… ha valaki tudja mi a gond, nyugodtan szóljon és kijavítom… vagy csak nekem nem tölti be?)

bscap2391 bscap2401 bscap2421 bscap243 bscap2441 bscap245

Előzetes:
bscap248 bscap246 bscap247

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: