Majin tantei nougami Neuro

majintantei1
Na, végre megint van egy kis időm blogot írni^^. Ezt a sorozatot nem is olyan rég néztem végig és úgy vettem észre, hogy annyira nem ismert a hazai fandomban, szóval gondoltam megérdemelne egy bejegyzést :).

Történet:  Katsuragi Yako, egy teljesen átlagos lány, akinek az apját nemrég brutális módon meggyilkolta valaki. Ezután jelenik meg előtte Neuro, aki egy démon a pokolból, ahol már minden misztikus esetet felfalt és azért jött a “felszínre”, hogy újakat keressen. Érzi, hogy Yako körül is van valami misztikus, ezért mellé szegődik. Miután megoldanak egy esetet, Neuro úgy dönt, hogy a lányt használja detektívnek, miközben valójában ő oldja meg az ügyeket és felfalja a misztikumokat.

A sztori eleinte ilyen 1-1 részes, elég kiszámítható történetekből áll. Aztán vannak hosszabb arc-ok is, amik nekem jobban tetszettek, a főszál pedig egy bizonyos Kaito Sai-hoz köthető, akiről nem tudni, hogy kicsoda, hisz emberfeletti képességei vannak, ugyanakkor nem is démon.
A grafika szép, de nem kiemelkedő, a zenék nem igazán ragattak meg bennem, de az opening tetszett.
A szereplők szerethetőek: Neuro a bunkó beszólásaival, Yako a falánkságával, Godai a hülyeségeivel, Sasazuka a csendes viselkedésével és Ishigaki a bénázásaival (sőt, talán még Sai is).
A seiyuukra nincs panasz, jó kis gárda gyűlt össze:
Neuro: Koyasu Takehito (Baccano! – Luck Gandor, Gungrave – Ballabird Lee, Hellsing – Luke Valentine, Slayers – Rezo, Tales of the Abyss – Jade)
Godai: Yoshino Hiroyuki (Baccano! – Firo, Blood+ – Kai)
Paku Romi: Kaitou Sai (őt be kell mutatni vkinek? Na mindegy: Bleach – Hitsugaya, FMA – Edward, Claymore – Teresa)
Őket emelném ki, mert az ő játékuk tetszett a legjobban, de a többiek se panaszkodhatnak :).

Hogy mi fogott meg igazán a sorozatban? Nem más, mint Neuro. Nagyon jó beszólásai vannak és “rendes” démonként viselkedik (magyarul jól lenézi az embereket), bár rá is jellemző, hogy minél több időt tölt az emberek világában, ő is annál inkább veszíti el a démoni erejét, bár erre a sorozat annyira nem tér ki.

Az anime 25 részes és jó kis kikapcsolódás, nem szabad feladni az első kiszámítható esetek után.

Azóta elkezdtem olvasni a mangát is, ami még fut a Weekly Shounen Jump-ban és eddig kb. 18 kötetes. Ebből már lehet sejteni, hogy az anime nem igazán követi. A mangában ugyanis már az első kötetben kiderül pl, hogy mi történt Yako apjával, míg az animének végül ez lesz a fő szála és teljesen mást hoznak ki belőle. Valamint az is várható, hogy a mangában még Sai-nál is erősebb ellenfelek is felbukkannak majd.

Aki szereti a kicsit misztikus, ugyanakkor poénos történeteket, az nyugodtan adjon egy próbát a sorozatnak, de a mangát se hagyja ki (még azon is elgondolkodtam, hogy talán elkezdem fordítani, ha sikerült behoznom a fejezeteket).

Értékelés: a sorozat 8/10, a mangának viszont még az elején tartok, szóval arról még nem nyilatkozom.

Végezetül egy video, pár poén jelenettel (személyes kedvencem az első és a negyedik, az utolsóhoz meg azt érdemes tudni, hogy épp Dél-Amerikában vannak):

6 hozzászólás

  1. Juj, ez tetszik. 😀 Felvettem a listára. 😀 (de hosszú is már az a lista…)
    Tetszik a vidi. Annak a Neuronak vannak fejei. XD Amúgy nekem a seiyuujáról mindig Haruhi apja ugrik be elsőnek az Ouranból. XD Meg sok másik szerepe is még (Turn A Gundamból, Gintamaból, meg mostmár Hakushaku to Youseiből), de valahogy Ranka sanként maradt meg bennem a legjobban. XD

  2. Ameddig láttam, azalapján nem volt rossz, bár mostanában nem hiszem, hogy ismét előveszem :3; Amúgy jah, a hazai fandomban elég ismeretlen cucc, pedig az ilyeneket azért szokták hype-olni…

  3. Hoppá! :O
    Én ezt egyszer már kiszemeltem magamnak, aztán jól el is felejtettem. *listára felírva*
    Köszi! 🙂

  4. Nincs mit, remélem tetszeni fog, ha megnézed :).

  5. Uhh… nem tud valaki magyar feliratot hozzá?^^”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: