Kaiba

kaiba
2008 (egyik) legjobb animéje…

Történet: főhősünk magához tér valahol és nem emlékszik semmire. Egy nyaklánc lóg a nyakában, benne egy lány homályos képével. Hamarosan menekülnie kell (amit egy kacsaszerű lény hátán valósít meg), később pedig kiderül, hogy ezen a helyen élnek a szegényebb emberek, akik abból tartják fenn magukat, hogy eladják a testüket. No, nem kell rosszra gondolni, ugyanis ebben a világban az emberek az emlékeikből “állnak”, azok teszik őket élővé. Képesek az emlékek átültetésére, módosítására… így a gazdagabbak nem halnak meg, hanem szimplán vesznek maguknak egy új testet, amibe átültetik az emlékeiket. Akik pedig eladták a testüket, azoknak egy chipen tárolják az emlékeit, így akár ő is “feltámadhat” később.

Az animét két részre lehet bontani: az első 7 rész epizodikus, jobban megismerjük vele a világot, különböző emberi sorsokkal találkozunk. A 8. résztől pedig már összefüggnek a részek (na jó, addig is, de nem spoilerezekXD).

A hangulatát nagyon jól eltalálták a sorozatnak, lehet rajta nevetni, izgulni és sírni is. Személyes kedvencem 3, a 7. és a 10. rész.

A karakterek érdekesek, jól felépítették őket, mindenki tud meglepetést okozni és mindenkinek megvannak a saját okai, hogy mit miért tesz. Kedvencem nem igazán lett, bár szinte mindenki szimpatikus volt.

A másik nagy erőssége a sorozatnak a zenéje. Egyszerűen gyönyörű. Nem sok olyan anime van, aminél felfigyelek a háttérzenékre,  de a Kaibanál ez nem így történt.

A legszembetűnőbb furcsasága az animének a grafikája. Sokan hihetik valami gyerekmesének, ha meglátják, de ez ne tévesszen meg senkit, mert nem az. Én személy szerint nagyon szeretem, ha egy anime nem a bevált eszközöket használja, hanem valami különlegesebbet. Ez nem azt jelenti, hogy minden különös rajzolás tetszik, de a Kaiba-é ezek közé tartozik.

Mondjuk a sorozat rendezője, Yuasa Maasaki már eddig is megörvendeztetett minket különleges sorozatokkal, elég csak a Kemonozumere gondolnunk.
A seiyuukra nincs panasz, elég nagy nevek működtek közre, többek között Kuwashima Houko (FMA – Rose, Inuyasha – Sango, Soul eater – Medusa), Noto Mamiko (Jigoku Shoujo – Enma Ai, Monster – Nina, School Rumble – Yakumo) és Paku Romi (FMA – Ed, Bleach – Hitsugaya, Kuroshitsuji – Madam Red).

Meg persze ott van a sorozat mondanivalója is, ami a mi világunkra mindig is igaz volt és igaz is lesz (valószínűleg). Ezt nem kezdeném el ecsetelni, mert az utolsó rész elején van egy nagyon jó szöveg, ami szépen összefoglalja.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretne látni egy különleges sorozatot, nálam elérte a 10 pontot :).

Opening:

9 hozzászólás

  1. Nagyon érdekesnek tűnik, felveszem a már így is terjedelmes megnézendők- listámra. 😀 Az op. nagyon hangulatos. 🙂

  2. Megéri megnézni :D… csak az első részeknél van az embernek egy kis WTF érzése, de a végére minden összeáll :).

  3. Én azok közé tartozom akiket becsapott a grafika. Anno mikor rákerestem, bevallom felületesen tovább is mentem, a grafika miatt, mert azt hittem kisgyerekeknek való. De mostmár felvettem a listámra. A best of 2008asok között is eléggé agyon dícsérted, úgyhogy kíváncsi vagyok.:D
    Az meg h az első rész WTF aztán végére összeáll minden, külön jó. Baccano is így indult aztán mi lett belőle. 😀

  4. Igen, a grafika sokakat becsapott még anno :D.
    Baccano meg rulezXDDDDDD. Igazán lehetne csinálni hozzá egy második évadot… pont most néztem az új light novel borítóját és ClaireXChane van rajta *_________*. Mármint a többi szereplő is ott van, csak ők vannak középen :D.

  5. Kaiba opening zenére készitett AMV-m, még annó ősziconra készült, elmondható hogy ezt a szép számot én stoppoltam le elsőnek AMV.ORG szinten:

    HQ letöltés a “honlapomról”: 🙂

    http://galamboslali.extra.hu/

  6. Remek választás volt :D. Láttam is a con-on ezt az amv-t. Nagyon szép^^, csak engem zavarnak azok a különböző motívumok a kép szélein :D… de ettől függetlenül tényleg tök jó :).

  7. Nem, nem láthattad, mivel nem volt benne Egyébben a Top 10-ben. (kicsit sok jó AMV került az összevont egyébbe, 9 ezred ponton múlt a bejutás csak :-))

    Kevered Trisa The Fantasy-jával ott (is) vannak beatlet szines PS keretekˇˇ. Egyébként a kis bisz-baszok másokat is zavartak, bár én azoknak szántam a beat szerepet a prüntyögésre.

  8. Hmm… akkor tényleg keverem… mindenesetre az tuti, hogy láttam egy olyan amv-t, amiben ilyen motívumok voltak :D… de ezek szerint akkor nem ez volt az. Nem baj, akkor is tetszik^^.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: