Princess Tutu

princess_tutu
Egy igazán magával ragadó sorozat…

Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok nagy rajongója a magical girl sorozatoknak, egyszerűen nem az én világom. Éppen ezért elég sokáig vonakodtam megnézni ezt az animét is, de mivel elég sok ismerősöm mondta, hogy jó és megéri megnézni, úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt… és nem bántam meg, a mai napig is az egyik kedvencem.

Történet: egyszer egy történetíró elkezdett egy történetet, melyben a herceg egy hollódémon ellen harcolt, de meghalt, mielőtt befejezhette volna és csak a végső csatáig jutott el, így a szereplőket örök harcra ítélte. Vagy talán mégsem? A holló megelégelte az egészet és úgy döntött, hogy kilép a valóságba és elhagyja a könyvet. A herceg természetesen követte ellenfelét, hisz az a feladata, hogy legyőzze. Ez nem sikerült neki, de legalább be tudta börtönözni. Ezért azonban nagy árat fizetett: össze kellett törnie a saját szívét. Szívének darabkái pedig szétszóródtak a városban, mely így Drosselmeyer (az író) szellemének a foglya lett.
Ahiru egy kacsa, aki a tavon úszkálva csodálja a herceg táncát. Érzi, hogy nem boldog, ezért bármit megtenne azért, hogy boldognak lássa és egyszer vele táncolhasson. Ez a kívánság felkelti Drosselmeyer szellemének az érdeklődését és ajánlatot tesz Ahirunak: segíthet a hercegen, ha összeszedi a szívének minden egyes darabját. Aztán átad Ahirunak egy medált, melynek segítségével emberré változhat…

A Princess Tutu egy igazán egyedi sorozat, mely remekül keveri a valóságot a mesével. A nézése közben én is arra gondoltam, hogy a mi világunk is mennyivel szebb lehetne, ha a mesék néha megelevenednének.

A szereplők nagyon szerethetőek, mindenkit meg lehet kedvelni és csak azt veszi észre az ember, hogy mennyire szurkol azért, hogy boldognak lássa őket. Személyes kedvencem Ahiru és Fakir volt, na de lássunk egy kis jellemzést:
– Ahiru: történetünk főszereplője, egy nagyon aranyos “lány”. Elsőre a szinkronja furának tűnt, de aztán rájön az ember, hogy tökéletes, mert tényleg olyan kacsás :D. Titokban rajong Mytho-ért.
– Mytho: a legjobb táncos Ahiru iskolájában. Elég csöndes, érzelemmentes figura, de ez nem csoda…
– Fakir: folyton Mytho-val van és eleinte nem túl kedves Ahiruval. Persze ennél több köze is van a történethez, de inkább nem lövök le semmit :P.
– Rue: röviden szólva ő Ahiru vetélytársa. (Egyszerűen gyönyörű a balettos ruhája *______*).

Az animáció szép, a balettos jeleneteket nagy részletességgel csinálták meg, öröm őket nézni. A zenéről szerintem elég annyit mondani, hogy több híres balett 1-1 darabja is feltűnik benne^^. A karakterek rajzolása nekem tetszik, azóta sem találkoztam ilyen stílussal.
Még a befejezésről annyit, hogy elsőre talán sokaknak csalódásnak tűnhet, de belegondolva ez így tökéletes (jó, persze ízlések és pofonok :D).

A sorozat 38 részes, de ez ne riasszon el senkit, pláne azért ne, mert a második felében 1-1 rész csak kb. 12 perces.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretne látni egy elragadó, mesés sztorit. Minden van benne ami kell: szerelem, barátság, félelem, izgalom, harc, stb…

Összegzés: 9,5/10

bscap262 bscap263 bscap264 bscap2652 bscap266 bscap267

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: