Ghost hound

ghosthound
Vágytam már egy jó kis misztikus sztorira és szerencsére a Ghost hound ehhez remek választás volt :).

Történet: Taro, Makoto és Masayuki egy iskolába járnak és bár eleinte nem is ismerik egymást, van egy dolog, ami összeköti őket. Mindhármuk életében történt olyan megrázkódtatás, amit a mai napig sem sikerült kiheverniük. Masayuki, aki nemrég költözött a városba, elkezd érdeklődni Makoto és Taro múltja iránt. Kitartásának köszönhetően sikerül őket rávennie, hogy együtt ellátogassanak a gát mögötti elhagyatott kórházépülethez, hogy szembenézzenek múltjukkal… ám ekkor feltárul előttük egy eddig teljesen ismeretlen dimenzió: a szellemvilág és a való világ közötti gát egyre inkább összemosódik. Ráadásul mindegyikük képes testen kívüli élményre: amikor elalszanak, a lelkük szabadon mászkál és idővel ezt is megtanulják jobban kezelni. A közös élménynek köszönhetően pedig összebarátkoznak…

A Ghost hound 2007-ben készült a Production I.G. 20. évfordulójára és méltó “ünneplés” lett. Mondjuk ez nem csoda, hisz olyanok működtek közre a készítésében, akiknek a nevéhez olyan sorozatok fűződnek, mint pl. a Kino no tabi vagy a Serial experiments Lain.

A Ghost hound erőssége az, hogy remekül hozza a misztikus hangulatot, mindig történik olyan fordulat, ami képes a nézőt a képernyő elé bilincselni. A szereplők jelleme és fájdalmai folyamatosan tárulnak fel a szemünk előtt és alig várjuk, hogy magyarázatot kapjunk a történtekre, miközben próbáljuk összerakni mi magunk is a darabkákat. A karakterek mindegyikét sikerült megkedvelnem, bár a kedvencem Masayuki lett (khm… FukuJun <3, de persze nem csak ezért :D).

A zene és a hanghatások pedig csak tovább fokozzák a hangulatot, remekül eltalálták, passzolnak a jelenetekhez, némelyiknél pedig inkább emiatt rázza ki az embert a hideg, nem pedig maga a jelenet miatt^^. Az opening hangulatos, az ending pedig remek levezető lett.

A grafikáról is érdemes szót ejteni, hisz gyönyörű. Szépen kidolgozott hátterek, kellemes, főleg sötétebb tónusú színek. Hozza a korának színvonalát, ráadásul a karakterdesign is tetszetős.

Persze semmi sem lehet tökéletes, így a GH sem: az utolsó rész sikerült sajnos a legsemmilyenebbre, szinte az összes többit sokkal jobban élveztem. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lett, csupán kellett volna még 1-2 rész, hogy jobban ki tudják dolgozni.

Amit még érdemes megemlíteni, az az, hogy a sorozat tele van pszichológiai kifejezésekkel, amit persze az angol subberek igyekeztek mindig megmagyarázni, de aki nem otthonos a témában, annak érdemes utánaolvasni egy kicsit, mert érdekes :3.

Összességében a Ghost hound egy remek misztikus sorozat, a műfaj kedvelőinek mindenképp ajánlom.

Értékelés: 9/10

Opening:

3 hozzászólás

  1. Ez a sori nagyon nagyon …. Engem is lenyűgöztek a hanghatások, a rádió recsegő zaja, vagy a “az előző részben” jelenet visszafele tekert hangok… Nagyon nyomasztóak az állóképek is.
    A karakterdizájn nekem kicsit “babás” lett. Nagyon egyszerűek a vonalak, a kis csaj szeme pedig már szinte felfúj üveggolyó… Nyehhh.
    A tudományos megközelítés nagyon tetszett, viszont azzal egyet kell értenem, hogy az utolsó rész nagy illúziórombolás és semmilyen…
    Attól még én is nagyon élveztem.

    • Engem Miyako porcelánbabára emlékeztetett :D.
      Az utolsó részért meg kár, de még ennek ellenére is megérte megnézni^^.

  2. […] Ghost Hound DVD-n By Elhaym 2009 őszén Magyarországon is megjelenik a  Ghost Hound sorozat DVD-n a Mirax jóvoltából.  Ísmertető […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: