Ashita no Nadja

Történet: Nadja az Applefield Árvaházban lakik, egészen 13 éves koráig, amikor is az árvaház vezetőjétől kap egy táskát, amiben egy ruha, egy levél és egy napló van. A levélből megtudja, hogy édesanyja életben van, ezért úgy dönt, hogy megkeresi. Ám még aznap két tolvaj érkezik az árvaházba, akiknek az a feladatuk, hogy ellopják Nadja szív alakú brossát, de közben véletlenül tüzet okoznak.
Már épp elkapják Nadjat, amikor hirtelen feltűnik egy szőke, kék szemű fiú, aki megmenti. Nadja elveszti az emlékezetét, de a fiú arcát megjegyzi. Másnap a Dandelion vándorcirkusz érkezik a környékre, akikhez Nadja is csatlakozik táncosnak. Ezzel pedig kezdetét veszi egy hosszú utazás, mely során Nadjara vár sok kaland, szerelem, öröm és bánat.

Az Ashita no Nadja 100%-ig shoujo, minden megvan benne, ami a műfajhoz kell, ami ezt az egészet élvezetessé teszi. Ami nekem különösen tetszett, hogy bár a romantikus jelenetek tényleg csilli-villik voltak, mégis sikerült nem átesniük a ló túloldalára és élvezhető maradt.

A történet során rengeteg szereplővel ismerkedünk meg és mindegyiket bemutatják annyira, hogy meg tudjuk őket szeretni vagy utálni. Kétlem, hogy lenne olyan, aki ne találna magának kedvencet (az enyém pl. a Nagyi volt, az a néni nagyon nagy arc :D).

Ami nálam rengeteget  hozzáadott az animéhez, az az utazás. Hőseink megfordulnak pl. Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és még Egyiptomban is és mindegyik helyszínt nagyon szépen és részletesen ábrázolták.

A zenék passzolnak a sorozathoz, de nem volt olyan dallam, ami különösen megragadt volna bennem. A grafika szép, nem igazán láttam félresikerült fejeket.

De hogy mondjak egy kis negatívumot: sok az ismétlés. No nem úgy, hogy minden rész elején sokáig foglalnák össze az előző rész eseményeit, csak arra gondolok, hogy Nadja táncait túl sokszor ismétlik el. Szóval amikor már egymást követő öt részben láttam ugyanazt a pár perces mozdulatsort, néha már inkább beletekertem egy kicsit.

Ettől függetlenül a shoujo műfaj szerelmeseinek mindenképp ajánlom ezt az animét, nem fognak benne csalódni. Csupán egyetlen gond van: még mindig nincs hozzá végig felirat :S. Remélem azért egyszer majd fogják magukat és befejezik, hogy többen is megnézhessék ezt a remek sorozatot :).

Értékelés: 89/100

2 hozzászólás

  1. Szia!

    Engem az érdekelne, hogy meg lehetne valahonnan szerezni ezt az anime-t, mármint az egész történetet?:)
    Előre is köszi a választ!:)

    Üdv
    Vivien

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: