Első ránézésre: Hunter x hunter 2011


Azt hiszem ez az első benyomás eléggé más, mint a többi sorozaté, hisz mind a mangát, mind az 1999-ben indult első sorozatot nagyon szeretem. A Hunter x hunter anno számomra hatalmas csalódás volt, természetesen pozitív értelemben. Legalább 3-szor beletekergettem az első részbe, de olyan tipikus shounennek tűnt, ezért mindig félretettem későbbre… aztán amikor tipikus shounenhez lett kedvem, előszedtem, de nem tudtam, hogy az első benyomásom a sorozat folyamán ennyit fog változni :D. Ugyanis nem részeken át tartó harcokat, legyőzhetetlen főhőst és más shounen fight adalékokat kaptam, hanem egy remekül felépített sztorit (jobban mondva sztorikat, a Yorkshin arc pedig továbbra is a legjobb shounen fight arc, amit valaha láttam), szerethető és változatos karaktereket, akik szerencsére nem olyan egydimenziósak, mint sok más shounen fight szereplő. Viszont a manga folyamatos hosszú szünetei miatt az animének vége szakadt, a mangát pedig csak most nyáron kezdtem el olvasni, miután kiderült, hogy Togashi jön és folytatja. Az csak a véletlen műve, hogy pont az új anime bejelentése előtt nézegettem újra a régi sorozatot, valamint hogy pár ismerősömet is sikerül rávennem a megnézésére (és úgy tudom, hogy nem csalódtak :)). Na, ennyi bevezető elég lesz, nézzük inkább, hogy milyen lett ez a remake.

Gon itt is nagyon aranyos lett 🙂

Az első, ami a régi sorozat szerelmeseinek feltűnhet, a jóval gyorsabb tempó. Ez egyrészt pozitív és negatív dolog is. Pozitív, hisz az előző sorozat meg jóval lassabban indult be, viszont negatív, mert Gon és Mito kapcsolata nem kapott akkora érzelmi töltetet, de ezt később még könnyen bepótolhatják.

Tipikus Leorio 😀

Az animációra nem lehet panasz, de kíváncsi vagyok, hogy meddig fogják tartani ezt a színvonalat. Kicsit szokatlan volt ilyen “világos” színeket látni a régi animáció sötétebb tónusai után :).

És tipikus Kurapica vs. Leorio 😀

A zenékről sokat még nem lehet elmondani, csupán pár csendült fel az első rész alatt, bár volt 1-2, amit valahogy nem éreztem odaillőnek. Az opening tipikus popzene, nem igazán tetszik, az ending viszont érdekes.


Az új seiyuuk jók, bár Sawashiro Miyukit egy ideig szerintem még nem fogom szeretni Kurapicaként, pedig amikor mérges, akkor jól csinálja… csak a többi jelenetben hangzik teljesen lánynak. Még Killua és Hisoka hangjára vagyok nagyon kíváncsi, mondjuk Namikawa Daisukében bízom :D… Ise Mariyát viszont csak egyszer hallottam fiúszerepben, ott se sokáig, szóval remélem jó Killua lesz :).


Ami viszont nálam döntő lesz ennél a sorozatnál, az az, hogy hogyan tudják majd adagolni a hangulat változását. Az előző sorozat nagyon jól átvezette a sztorit a komorabb részekhez, reméljük itt is sikerülni fog és hasonlóan ütős lesz a Yorkshin arc :).

Hisoka talán mégis perverz marad ❤

Szóval bár nem tűnik elsőre tökéletesnek ez a remake, azért pozitívak a benyomásaim és alig várom, hogy jobban beinduljon a sztori és az érdekesebb részekhez érjünk :).

20 hozzászólás

  1. Ha végig tartják ezt a színvonalú animációt (ami Madhouse-nál szokatlan lenne) akkor nem lehet panaszunk. Am. nekem is feltűnt, hogy sokkal világosabb színeket használnak, ettől sztem se jobb se rosszabb nem lett. : )

  2. ÁÁÁ! Teljesen megpusztulok, hogy még nem tudtam, és nem is tudom meghatározhatatlan ideig megnézni. Hosszabb távú net hiányom van, költözés miatt, és képlékeny mikor lesz, az őszi szezon meg elindult… Ez szívás. XD És annyira kíváncsi vagyok már. 🙂
    Gondolom egy rész alapján nehéz hosszú távú ítéletet hozni, de az már jó pont, ha nem számít rosszabbnak, mint az előző verzió. 🙂 A világosabb színek nem fognak zavarni szerintem, csak jussak már oda, hogy megnézzem… 😀 Amúgy elég botfülű vagyok, ha a szinkron nem lesz feltűnően rossz, akkor nálam már rendben lesz. Remélem amiket írsz, hogy gyorsítják a vonalat, azt a későbbiekben pótolják. 🙂

  3. Wagner: alapból engem sem igazán érdekelnek a színek, de a régi sorozatok animációjának van egyfajta hangulata, amit nagyon szeretek… és ez nem csak a régebbi HxH-ra vonatkozik, hanem más sorozatokra is. Volt már olyan, hogy valamit kifejezetten azért néztem meg, mert épp régi animációs sorozathoz támadt kedvem :D.

    Bütyök: igazából amiket most kihagynak a tempó miatt, azokat még tudják pótolni és szerintem fogják is később.

  4. Igen ilyen szempontból teljesen más egy 90-es évek beli sorozat mint egy 2000-es.

    Télleg legutóbbi chapterhez mit szólsz? Elég elvontak ezek az új hunterek. : ) .. és végre Ging is felbukkant.

    • Nagyon tetszett *__*. Már csak azért is, mert volt benne Ging, de a többi karakter is nagyon érdekesnek tűnik. A legjobb jelenet meg az volt, amikor Rat megfenyegette Gingt Gonnal. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog végül lezajlani ez az egész választás és hogy a végén ki és hogyan fog nyerni.

  5. Igen azzal a jelenettel Rat rászolgált a Patkány névre az fix. : ) Tipikus az a karakter aki mindig kedvesen vigyorog közben meg szemétkedik. Választás meg ki tudja hogyan lesz.. lehet, hogy nem egy szimpla tournament-et kapunk. Gon meg felgyógyulhatna már. Tényleg jó lenne ha Leorio megjelenne végre és bemutatná az új képességeit.

  6. Végre én is meg tudtam nézni az első részt. Nekem többnyire pozitív benyomásaim vannak! Olyan érzésem van mintha ugyanazt nézném csak új köntösben (amilyenben lennie kellet volna). Kapott egy kis ráncfelvarrást. Gondolom mostantól sokkal népszerűbb lesz a HxH, mint volt. A megfelelő helyére kellene ugrania, popularitás terén is.
    Az első részek minősége általában 80%-ban jobbak, mint a második.. Remélem itt nem fog nagyon csökkenni a minőség, mert így ez nagyon jó volt. 😀
    Az op nem tetszett (csak bele néztem), az ending meg a Kaiji után. WTF? A madhouse újrahasznosít, ide is ugyan attól az előadótól.electro-screamo? Nem nagyon illet hozzá.. A lényeg várom a következő részt, és remélem a legjobbakat.

    • Igen, én is remélem, hogy most már megfelelő helyre kerül a népszerűségi listán, megérdemelné :D. Láttam is, hogy páran azóta megnézték a régi sorozatot és meglepődtek, hogy ez milyen jó, mert ők is csak valami tipikus shounennek hitték :D.
      Mikor bejelentették, hogy kik csinálják az ending zenéjét, sok olyan hozzászólást olvastam, hogy örülnek, mert szeretik ezt az együttest, én pedig még nem is hallottam róluk @__@… de ezek szerint lehet, hogy a Kaiji hatása :D?

  7. Második rész is ugyanolyan jó lett mint az első, sőt még jobb. : )

    • Második rész nekem sokkal jobban tetszett, mint az első, ráadásul mintha Kurapica seiyuuja is kicsit jobb lett volna (vagy csak kezdem megszokni :D). Következő részben meg elvileg már kéne lennie Killuának és Gonnak is :D. Poén lenne, ha Tonpának ugyanaz lenne a hangja, mint az előző sorozatban, bár kétlem, hogy lenne rá ideje :P.

  8. Jaja úgy néz ki következő részben lesz a futóverseny úgyhogy mindenhogyan lesz már Killua is. Tonpának ki volt a hangja és miért ne lenne ideje? : )

  9. Na, nézed hetente a részeket?
    Ötödiknél mintha csökkent volna a minőség kicsit, sok volt a fail fej az elején, utána meg ismétlődések is voltak. : I
    Viszont a végén a harcot tiszta jól összehozták.

    • Persze, hogy nézem, ez szokott lenni a vasárnap esti programom :3.
      Végre kiderült, hogy milyen cenzúra lesz: öljük az embereket, csak nem véreznek :D. Oké, most még meg tudják csinálni, de mi lesz itt később, ha eljutnak esetleg a chimera ant archoz :D?

  10. Nekem meg a vasárnap reggeli szokott lenni. 😀

    Hát igen, engem is zavart kicsit, hogy egyáltalán nem volt vér és pont egy ilyen jelenetnél amikor fél tucat embert leölt a Hisoka. : S
    Pont erre gondoltam, hogy mi lesz akkor a Kiméra hangyáknál? Ott már nem csinálhatják meg ugyanezt. Nem tudom mi lesz ebből így a végére.
    Amúgy Menchinek zöld haja lesz ha jól láttam az előzetesnél. : I

    • Ott is vicces volt, amikor felnyársalódtak az emberek és egy csepp vér sem volt :D. Azért ennyire nem kéne spórolniuk, a One piece-ben azért pl. szokott lenni vér (mondjuk most hirtelen csak Zoro Thriller barkos jelenete ugrott be, ott volt rajta elég).

      Menchi hajával meg nem is lenne baj, ha nem ilyen undorító árnyalatot választottak volna neki. Előző sorozatban jobban nézett ki. Bár engem a hangja jobban riaszt, általában minden karakter idegesít, akit Hirano Aya szinkronizál XD.

  11. One Piece-ben mindig van vér.. gondoljunk csak vissza Zoro vs. Mihawk, Mr1, Luffy vs. Lucci. Azért legalább a nagyobb fightoknál, vagy durvább sérüléseknél mindig használják a piros festéket. Egy ilyen fight animénél alap lenne…. Gyerekek nézik minden reggel. Akkor azt miért nem cenzúrázzák? : P

    Amúgy a régiben meg mintha kék lett volna Hisoka haja az elején.

    • Ja, olyan kékes volt… de később ott is ilyen vörös lett. Gondolom az elején még nem voltak hivatalos színei, szóval kitaláltak neki valamilyen designt… és amikor lett róla színes kép a mangában, akkor átszínezték :D.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: