Chihayafuru


Többször is előfordult már, hogy nikicit rávettem arra, hogy kezdjen bele még 1-2 olyan sorozatba a szezonban, amit amúgy nem tervezett. Most azonban fordult a kocka: néhány screenshot és az ő ajánlásának köszönhetően végül belekezdtem a Chihayafuruba. Azt kell mondanom, hogy nem is bántam meg és a kedvenc sorozatommá nőtte ki magát a HxH mellett az őszi szezonban.

Történet: Chihaya éli teljesen átlagos életét. Átlagos, hisz nincs semmi, amiben akár egy kicsit is különleges lenne, vagy kicsit is jobb lenne a többieknél. Egyetlen álma csupán annyi, hogy a nővére legyen Japán (vagy akár a világ) legszebbje. Egy nap új osztálytárs érkezik az iskolába Wataya Arata személyében. Sokan gúnyolják a fukui akcentusa miatt. Chihaya azonban összebarátkozik vele és Arata bevezeti őt a  karuta világába. Chihaya pedig ekkor jön rá, hogy olyan álomra is szüksége van, ami vele kapcsolatos és amiért küzdhet. Magával rántja még másik barátját, Taichit is és hármasban játszanak egészen addig, míg Aratának el kell mennie. Ekkor ugrunk pár évet a történetben: Chihaya továbbra is a karuta megszállottja és ráveszi Taichit is, hogy alapítsanak a középiskolájukban egy karuta klubot…

Továbbra is azt mondom, hogy az a jó sportanime, aminek a nézése közben az ember azt érzi, hogy most legszívesebben ő is kipróbálná ezt. A Chihayafurunek pedig sikerült ezt elérnie nálam. A karuta ugyanis közel sem egy olyan ismert sport (legalábbis a számunkra), mint pl. a go.

Ráadásul ez az egész egy remek hangulattal van elénk tárva, gyönyörű animációval (amire a 25 rész alatt nem is lehet panasz, a karakterek pedig szebbek, mint a mangában, pedig ott se csúnyák :D), szerethető karakterekkel és egy fülbemászó OST-tal.

Többször is említettem már a blogomon, hogy nálam az elsődleges szempont egy sorozatnál az, hogy szeressem a szereplőket. Nos, erre most nem is lehet panaszom, egytől egyig imádtam mindenkit. A legnagyobb kedvencem Arata lett, őt sikerült az elején annyira megszeretnem, hogy később hiába szerepelt keveset, nálam nem tudta más átvenni a no. 1 helyet. Még Taichi sem (aki azért nagyon szoros második), pedig a sorozat alatt talán az ő karaktere fejlődött a legtöbbet.

A hangokra sem lehet semmi panasz: Miyano Mamoru ismét remekel, Hosoya Yoshimasát öröm újabb és újabb szerepekben hallani, valamint remélem, hogy Seto Asami is több szerepet kap, mert Chihayaként elbűvölő volt (arról nem is beszélve, hogy milyen kellemes meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy az endinget is ő énekli). Persze a többiek hangja is telitalálat, de a 3 főszereplőét mindenképp érdemes kiemelni (pláne, hogy ketten közülük még elég újak a szakmában).

Egy nagy hibája azonban van az animének: az, hogy a manga még megy. Ez általában nem jó jel, mert vagy filler endingre, vagy félbehagyott sztorira kell számítanunk. A Chihayafurunél az utóbbi áll fent. Ráadásul a DVD eladási számai sem a legjobbak, így nem vagyok biztos benne, hogy kapunk egy második évadot (még úgy sem, hogy a manga eladása viszont rendkívül sokat nőtt). Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom ezt a sorozatot, aki nem ódzkodik a slice of life és sport animéktől… na jó, de, még azoknak is ajánlom, akiknek nem a szíve csücske ez a két stílus, mert a Chihayafurunek mindenképp megéri adni egy esélyt ;).

Értékelés: 9/10

6 hozzászólás

  1. Nekem is nagyon tetszett ez a sorozat. Mondjuk én inkább Taichi párti voltam, de sajnos a romantikus szál nem nagyon mozdult előre a történet folyamán.

    Az ilyen animékhez persze sose készül folytatás, bár legalább a mangát fordítják.

  2. Nálam megkapta a második kedvenc josei címet, a Nodame Cantabile után. 😀

    Tényleg a karakterek voltak a legjobbak, de nálam nem a főszereplők lettek a kedvencek, ahogy az lenni szokott. Ezért is tetszett, hogy az utolsó részben fontos szerepet kapott Kana és Desktomu-kun. 😛
    Arata és Taichi meg kábé annyira hidegen hagynak, hogy ennyire.

    Ami még tetszett, hogy szép kerek lett a 26 rész, még ha nyitott befejezést kapott is. De ettől függetlenül remélem lesz még folytatása.

  3. Mariko: nálam az, hogy Aratát egy kicsivel jobban bírom, mint Taichit, nem jelenti azt, hogy Arata&Chihaya párti volnék :D. Igazából nekem a végére tök mindegy lett, hogy összejön-e valakivel és ha igen, akkor kivel XD.

    kdanni: Kana-chant és Desktomu-kunt én is nagyon szeretem, ők is bekerültek a kedvenceim közé :D.

  4. Örülök, hogy tudtam én is ajánlani végre. 😀

    Imádtam ezt az animet, nagyon fog hiányozni. Karaktereket imádtam egytől egyik. Az OST-je pedig gyönyörű. Rengeteget hallgatom, többek között most is az megy nálam. XD Az animáció és a színek is nagyon szép volt végig.

    Én Taichi párti voltam egyértelműen 😛

  5. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ezt valamikor majd pótolnom kell. 😀

    Rég néztem josei-t, pedig az egyik kedvenc genre-m.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: