Első ránézésre: Jormungand, Tsuritama és Sakamichi no Apollon

Jormungand

Kicsit féltem attól, hogy nem találják majd el a sorozat hangulatát, de szerencsére nem lett igazam, eddig ugyanis pont annyira veszi magát komolyan, amennyire szükséges. A női főszereplőnek a képek alapján másabb hangot képzeltem el, de bírom Itou Shizukát, szóval hamar megszoktam. Az ő karakterén kívül egyelőre a többiek nem igazán fogtak meg, de mivel már most tudni, hogy lesz második évad, ezért lesz még idejük őket is rendesen bemutatni. Egyelőre jobb akciósorozatnak tűnik a Zetmannál.

Tsuritama

No, hát ez a sorozat elsőre tök fura… de jó értelemben :D. Egyelőre fogalmam sincs, hogy mit akarnak belőle kihozni, de amíg ilyen jó nézni a szereplőket, addig nem lesz gond.

Sakamichi no Apollon

A másik nagyon várt sorozatom az Uchuu kyoudai mellett :D. Nem is csalódtam benne, már most elkapott a hangulata és előre bánom, hogy csak 11 részes lesz (bár ha ki tudnak hozni belőle egy kerek sztorit, akkor jó). Nem igazán emlékeztetett amúgy sem a Cowboy bebopra, sem a Samurai chapmloora (mármint hangulatilag), de ez nem is baj. A zenéje már most nagyon bejön, szóval alig várom, hogy kijöjjön az OST :). Azt hiszem a noitaminA most el fogja feledtetni velem az előző gyengébb szezont.

3 hozzászólás

  1. Én is hasonló véleményen vagyok a fenti sorozatokról. A Jormungandban én se ilyennek képzeltem Koko hangját, de végül is így se rossz. A Tsuritama nagyon weird, de már most tetszik, és a nyitójelenet animációja is bejövős volt. ^^ A Sakamichi no Apollon OST-ról meg leginkább az a dallam érdekelne, amit zongorán játszottak.

    És igen, a noitaminA blokk most tényleg magára talált. 😀

  2. Jormungand-ban én is meglepődtem, hogy Shizuka Itou szinkronizálja Kokot, de elnézve a karakter szédült és gyerekes viselkedését, rá kellett jönnöm hogy tökéletes választás volt neki ez a hang

    Sakamichi minden szempontból úgy jó, ahogy van. Ha ehhez a rajzoláshoz/animációhoz/zenéhez még egy érdekes cselekmény és karakterfejlődés is társul, akár a szezon legjobb animeje is lehet.

    Tsuritama…fura, de számomra nem épp a legjobb értelemben. A színek és a cell-shaderes rajzstílus nem igazán kedvez a szemnek, ráadásul ugyanezzel a barátkozós sztorival a Sakamichi jóval ígéretesebbnek tűnik. Még adok neki egy-két részt, hogy mihez kezdenek a karakterekkel, mielőtt döntök a sorsáról.

  3. Én ezekből csak a Sakamichit nézem és ezt is vártam a legjobban a szezonból. Már az első rész is nagyon tetszett és tényleg nagy kár, hogy csak 11 részesre tervezték (nem is értem miért?).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: