HxH Phantom Rouge trailer

Várom, várom, várom~~~ még akkor is, ha a végén ez se lesz több egy shounen movie-nál :D… mert hogy ennek fenn áll a veszélye akkor, ha nem Togashi kreálja hozzá a sztorit (bár állítólag valami alapötletet adott és azt bővítik ki, de én ennek addig nem hiszek, míg nem látom a saját szememmel az erről szóló cikket :D). A sorozatról pedig csak annyit, hogy a Phantom troupe rekviemje után én aztán rányomtam erre az adaptációra is a 10 pontot és a java még csak most jön… tudom, hogy elfogult vagyok vele, de őszintén szólva nincs még egy shounen, ami mostanában ennyire lekötne (még a One piece sem… a timeskip óta valahogy hiányzik belőle valami, pedig most még Law is sokat szerepel, őt pedig imádom… a HxH meg szünetel, mégis ennek a már párszor átnyálazott sztoriját kb. olyan izgatottan ülöm végig, mint amikor először láttam… aww, Togashi, gyere már és folytasd a mangát >__<). Ráadásul remekül ábrázolják a szereplők érzéseit, az 53. részben Kurapica igazi érzelmi hullámvasúton ment végig (de örülök, hogy Gonék lightos jelenetét sem vágták ki, kellett az egy ilyen komor hangulatú részbe :3).

A trailer alapján amúgy ígéretes mozinak tűnik ez, bár nem tudom mennyire örüljek annak, hogy nem a canon sztoriban látható először a 4-es phantom tag, valamint Kurapica flashbacket sem a mangában kapunk… bár Togashi nem is nagyon flashbackel XD. Na, de akkor jöjjön már a címben is említett trailer:

Kuroshitsuji 35. fejezet


És ezennel már tényleg elérkeztünk a cirkusz arc végéhez, már csak egy levezető fejezet van hátra belőle, de a lényeg már ebben a fejezetben is lejátszódik. Jó olvasgatást!
Megj.: manga.hu-ra kétszer is próbáltam feltölteni a fejezetet, de valamiért nem rakta fel… szóval egyelőre mediafire linket tudok adni, ha valakinek gondja van vele, szóljon nyugodtan, de később az animeseriesről és az animeaddictsról is le lehet majd tölteni. Amint pedig jó lesz a manga.hu, lecserélem a medifire linket arra :).

LETÖLTÉS

Első ránézésre: Psycho-Pass és Robotics;Notes

Psycho-Pass

Talán ennek az első részéről a legnehezebb írnom… nem volt rossz, de hiányzik belőle valami és nem tudnám megmondani, hogy mi. Remélhetőleg még pár rész és jobban beindul a sztori + jobban megismerjük a szereplőket is (a főszereplő lány ugyanis eddig nem túl szimpatikus).

Robotics;Notes

Vegyes érzelmekkel vártam ezt az animét. A jól induló, majd unalomba fulladt Chaos;Head és a zseniális Steins;Gate után ugyanis bármi várható ettől a sorozattól. Nem volt annyira érdekes a kezdés, mint a C;H (mert meg kell hagyni, hogy az első pár része igazán érdekfeszítő volt) és az S;G első része, de nem is rossz, van benne elég lehetőség. Remélhetőleg a Robotics;Notes a Steins;Gate nyomdokaiban fog haladni és kapunk egy remek sorozatot :).

Első ránézésre: Jojo’s bizarre adventure, Sukitte iina yo és Bakuman 3

Jojo’s bizarre adventure

Hát ez a sorozat fura. Nem mintha rossz lenne, csak fura. Az első részben elég gyorsan követték egymást az események és egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy ez mennyire fogja magát komolyan venni. Ettől függetlenül élveztem, bár a szereplők rajzolását még szoknom kell. Már a régebbi adaptációkat is meg akartam nézni, de elvileg ez is feldolgozza azt a sztorit (legalábbis az egyik OVA-ét), szóval azt hiszem maradok ennél. Amíg ilyen szórakoztató marad, addig nézem :D.

Sukitte iina yo

Na jó, most komolyan… mi van a shoujokkal? 3 olyan sorozat is indult az évadban, ami tetszik. Igaz a Sukitte iina yo komolyabb hangvételű, mint a Tonari no Kaibutsu-kun és a Kamisama Hajimemashita. Rég éreztem már azt egy sorozatnál, hogy sikerül viszonylag reálisan bemutatnia a tinik világát, anélkül hogy átmenne melodrámába (oké, még az elején járunk, de nem hiszem, hogy ez a veszély fenyegetne). A főszereplő lány már most szimpatikus, azok közé tartozik, akiknek nincsenek barátai, mégis már most sokkal jobban tetszik a karaktere, mint pl. Sunakoé a Kimi ni todokében (na, mondjuk eleinte őt is nagyon szerettem, csak a 2. évadban volt belőle elegem… meg nem csak belőle, hanem úgy az egész sorozatból).

Bakuman 3

Ne már, hogy egyből elő kellett szedniük a béna drámázást. Mashiro és Azuki kapcsolata számomra az egyik gyenge pontja a sorozatnak és ez a 3. szezonra sem változott. De mindegy, úgyis végig fogom nézni, mert a mellékszereplőket szeretem annyira, hogy kitartsak a végéig (Niizuma-kun továbbra is rulez, azt pedig alig várom, hogy szerepeljen Hiramaru :D).

Első ránézésre: Code:Breaker, Little Busters! és Magi

Most már biztos: még egy szezonban sem néztem ki annyi sorozatot, amibe bele akarok lesni, mint most. Ráadásul úgy döntöttem, hogy kivételesen mindegyikbe bele is nézek és adok nekik 2 rész esélyt. Igaz, már most körvonalazódik bennem, hogy mely sorozatokat folytatom és melyeket nem (bár még vár rám a gépen vagy 3 első rész + a 2 noitaminA sorozat még el sem indult…). Na, de erről majd máskor, most lássunk újabb 3 most indult sorozatot.

Code:Breaker

Na, hát ez a kezdés annyira tipikus lett, amennyire csak lehetett. Egyszerűen semmi nem  volt benne, ami legalább egy kicsit megfogott volna.  A szereplők sem tűnnek érdekesnek: adott egy titokzatos főhős és egy főhősnő, akiért mindenki odavan… na bumm. Persze biztos lesznek még többen is. Ez a sorozat is kap még 1 rész esélyt, de valami csodának kell történnie ahhoz, hogy felkeltse jobban az érdeklődésemet.

Little Busters!

Egy újabb csalódás. Nem azért néztem bele, mert már most hype-olják, hanem azért, mert a Key animéknek mindig adok egy esélyt, bár számomra az Angel Beats is csalódás volt. A Littles Busters! szereplőgárdája egyáltalán nem fogott meg, sőt, az eddig feltűnt női szereplők kifejezetten idegesítőek. Az eddigi Key animékben legalább mindig volt már az 1. részben legalább egy olyan szereplő, aki szimpatikus volt. Egy rész esély azért még jár…

Magi: The labyrinth of Magic

Na, hogy ne csak rosszat írjak, van a végére egy jó is. Talán ezt a sorozatot vártam a legjobban, ugyanis a mangájáról már sok jót hallottam és szeretem, amikor más történeteket ültetnek új köntösbe. Ráadásul itt már a szereplőket is megkedveltem (főleg Alibabát), bár Aladdin mellmániája elég fura, de egyelőre hiszek azoknak, akik azt mondják, hogy ebből nem lesz sok XD. Azt viszont már most tudom, hogy nem fogom kibírni és pár napon belül úgyis belekezdek a mangába, ami viszont könnyen ahhoz vezethet, hogy az animében több hibát fogok felfedezni (pláne ha elmennek anime original irányba :D). De azért ez valószínűleg marad a “nézem” listámon :).

Első ránézésre: Btooom!, Gintama 3, K és Zetsuen no Tempest

Btooom!

Ennek a mangájáról már sokat hallottam, de mint sok más esetben, most is úgy jártam, hogy időközben bejelentették az animét és inkább megvártam ezt. A sztori leírása alapján remélem, hogy tele lesz taktikázással. Persze a rész végén feltűnt a nagymellű főhősnő is, szóval fanservice-ben sem lesz hiány (ami nem gond, feltéve, hogy nem csak ennyiből fog állni a szerepe :D). Egyelőre mondjuk csak a főszereplőt lehetett megismerni, ő eddig nem túl szimpatikus, de talán összekapja majd magát. Nem mondanám, hogy a legjobb kezdések közé tartozna ez a rész, de egy ideig még biztos nézni fogom, hisz akciósorozatnak eddig tökéletesen megfelel.

Gintama 3

Tudom, hogy nem ez a pontos címe, de így rövidebb (bár lehet, hogy inkább Kintamát kellett volna írnom?) :D. Indíthatott volna ennél jobban ez a sorozat? Nem hiszem :D. Igaz a Gintamával is úgy vagyok, mint a Sket Dance-szel: szeretem a hosszabb-rövidebb arcokat, de az 1-1 részes sztorikat sokszor unom, plusz a hányós poénok sem az eseteim… csupán a Gintamában az arányok mások, itt azért jóval több olyan rész van, amit élvezek, ráadásul a szereplőgárda is sokkal érdekesebb. Sugita Tomokazu játékát pedig mindig öröm hallgatni, nagyszerű munkát végez Gin-chanként :D. Mindenképp nézős.

K

Avagy a sorozat, amiről kb. semmit sem lehetett tudni, de sokan nagyon várták. Nekem eddig ez a legnagyobb csalódás… az első 20 percben az járt a fejemben, hogy ezt én már most dobom, mert kb. annyi jött le, hogy itt bishik fognak egymással harcolni és ennyi. A rész végén levő jelenet azonban felkeltette az érdeklődésemet, szóval 1 rész esélyt még mindenképp adok neki. Mondjuk a színek nem tetszenek… imádom a kéket, de ez valahogy sok volt :D.

Zetsuen no Tempest

Jó indítás volt, mégis olyan érzésem van, hogy ez könnyen elmehet rossz irányba… bár ez valószínűleg azért van, mert hogy a manga még mindig fut és az ilyesminek ritkán szokott jó vége lenni :D. Az akciójelenetek azonban nagyon jók voltak, a szereplők is érdekesnek tűnnek, szóval nézem tovább. Hanazawa Kana hangját pedig először fel sem ismertem… sűrűbben is kaphatna ilyen szerepeket, mert nagyszerű seiyuu és nem csak az aranyos moe szerepek állnak jól neki :D.

Első ránézésre: Shinsekai yori, Tonari no Kaibutsu-kun és Kamisama Hajimemashita

Shinsekai yori:

Emlékszem, hogy ezt a sorozatot még az első promókép megjelenése után raktam be a tervezett sorozatok közé, annyira hangulatosnak (bár borult hangulatúnak) tűnt. Nem igazán olvastam utána a sztorinak, szóval nem voltak különösebb elvárásaim a sorozattól. Aztán belebotlottam MAL-on egy topicba, amiben arról beszéltek, hogy lesz-e benne fanservice… akkor szembesültem a sorozat manga változatával, ami kb. egy középszerű fanservice cuccnak tűnik. Ekkor kicsit lelankadt az érdeklődésem, de aztán kiderült, hogy az anime az eredeti regény alapján megy, ami nincs tele ilyen jelenetekkel. Az első rész alapján pedig azt kaptam, amit eredetileg is vártam: egy elég borús hangulatú animét, ahol megfejtésre vár pár titok (a szereplőknek legalábbis… nekünk annyira nem, mert a MAL-os leírás elég sokat elárul :D).  Egyelőre tehát inkább pozitív benyomásaim vannak a sorozatról, remélem a későbbiekben sem fog ez változni. A fanservice pedig nem hiányzik, teljesen odalenne az egész hangulata.
Még annyit tennék hozzá, hogy szokás szerint itt is fiatalok a szereplők, de azok, akik ismerik az író munkásságát, azt mondják, hogy nem kell ezzel törődni, mert a sztorik bőven kárpótolják ezért az embert,  ugyanis komolyabb témákat is elővesz. Egyébként itt olvasható egy jó kis interjú az íróval.

Tonari no Kaibutsu-kun

Kicsit félve várom a shoujo sorozatokat, mert vagy már az elején is laposnak tűnnek, vagy pár rész után laposodnak el. A Tonari no Kaibutsu-kun viszont elég jól indított, már az is nagy plusz, hogy egy rész alapján sikerült megkedvelnem a szereplőket, így pedig még nagyobb az esélye annak, hogy nem fogom pár rész után megunni. A poénok a helyükön vannak, kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel.

Kamisama Hajimemashita

És úgy tűnik, hogy az előzőekben felvetett állításom, miszerint a shoujok többsége laposnak tűnik, kezd megdőlni, hisz egyszerre két sorozat is indult a szezonban, ami elnyerte a tetszésemet. Ha a Tonari no Kaibutsu-kunon jókat nevettem, akkor ezen mit csináltam? Ennek a sorozatnak a humora ugyanis még inkább tetszett, ráadásul a karakterek is szimpatikusak. Láttam, hogy a manga olvasók közül nem mindenki volt elégedett az első résszel (mert hogy 3, vagy hány fejezetet dolgoz fel), de így látatlanban én ezt nem éreztem, szerintem jó indítás volt ez :).