Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka


Régóta tervezem már, hogy felélesztem a blogom könyves részét, volt (és van is) pár bejegyzéshez ötletem, de úgy érzem, hogy eljutottam ahhoz a könyvhöz, ami tökéletesen megfelel erre a célra.

Történet:  a tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai. (Ezért köszönet a fülszövegnek :D)

Bár elég sok könyvet olvastam már életem során és lett is köztük pár kedvencem, mégis azt kell mondanom, hogy kevés olyan volt közöttük, amiknek a hangulata ennyire megfogott volna… hogy az első mondattól egészen az utolsóig annyira rabul ejtett, hogy egyszerűen nem akartam kiszabadulni a világából és szomorúan figyeltem, hogy csak fogynak és fogynak az oldalak. Hirtelen talán csak ezt a párat tudnám felsorolni: A gyűrűk ura, A tizenharmadik történet, Leány gyöngy fülbevalóval és most már A szél árnyéka is. Ez pedig az egyik legfőbb oka annak, amiért ennyire szeretek olvasni: minden könyv egy új felfedezés és sosem tudhatom, hogy mikor jön megint egy olyan, aminek a világába annyira belemerülök, hogy sikerül velem teljesen elfeledtetnie minden mást.

A bestseller könyvekkel azonban óvatosan szoktam bánni. Ezekkel ugyanis ugyanaz a baj, mint a többi mainstream dologgal: attól még, hogy nagy tömegeket mozgat meg, bőven megvan arra az esély, hogy nekem közel sem fog annyira tetszeni, esetleg túl sokat várok tőle. Szóval hiába tűnt ennek a könyvnek a tartalma érdekesnek, mégis óvatosan fogtam hozzá… de mint mondtam, már az első mondat után magába szippantott.

A szereplők többségét nagyon megkedveltem, főleg  a múltbelieket. Persze Daniel is jó volt, könnyen lehetett vele azonosulni, Fermín poénos beszólásai pedig kifejezetten jól jöttek. Azonban a múltban meghúzódó tragikus történet volt az, ami igazán megfogott. Penélope és Julián kapcsolata egyszerre volt gyönyörű, szomorú és meglepő. A könyv hosszához képest nem volt annyira sok közös jelenetük, mégis rendkívül jól átjöttek az érzéseik. Volt is egy-két rész, ahol eltört nálam a mécses, ezeket muszáj vagyok leírni, de persze kifehérítettem őket, mivel spoiler:
1. Penélope halála. Ahogy elképzeltem, hogy egyedül van abban a szobában, rimánkodik az apjának, hogy küldjön egy orvost, majd a végén már a falat kaparja… és végül ott hal meg egyedül, a halvaszületett gyermekével együtt :(.
2. Amikor Julián sok év után szembesül azzal, hogy Penélope már rég halott, ráadásul a közös gyerekük is (akiről fogalma sem volt). Teljesen át tudtam érezni, hogy mennyire kiüresedhetett a lelke ott abban az egyetlen pillanatban :(.

Szóval igen, néha elég közel kerültem a síráshoz is.

De azért ne higgye senki sem azt, hogy ez a könyv végig nyomasztó, mert nem. A jelenben történő hasonló dolgok mintha azért lennének, hogy a múltat rendbe tegyék.

Mindenesetre A szél árnyéka nekem egy örök élmény marad. Kíváncsi vagyok a folytatásokra is, bár nem tudom, mennyire lesznek képesek megütni a mércét… de ettől függetlenül is már alig várom, hogy elolvassam Zafón többi könyvét. Azt pedig csak remélem, hogy idővel más könyveit is kiadják, nem csak az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatot :).

Infók a könyvről:
Kiadó és kiadási év:  Új Palatinus Könyvesház Kft., 2005 (de van egy későbbi Ulpiusos kiadás is, annak jobban tetszik a borítója, nem véletlen, hogy azt tettem a bejegyzés elejére :D)
Eredeti cím: La sombra del viento
Oldalszám: 592 (tartalomjegyzék nélkül)
Fordította: Vajdics Anikó
Értékeléssem: 5/5
Molyos adatlap

6 hozzászólás

  1. Még akkor felvettem a könyvet a olvasmánylistámra, amikor a Molyon olvastam a rövid véleményedet róla, de ez a bejegyzés most megerősített abban, hogy jól tettem. ^^

    Egyébként tényleg szebb ez a borító, mint a régebbi kiadásé.

    • Csakis ajánlani tudom :). Persze nem azt mondom, hogy tuti mást is így megfog a hangulata, de mindenképp érdemes tenni vele egy próbát :).
      Egyébként molyon milyen néven vagy fent? Ott annyian más nevet használnak, hogy már nem tudom néha, hogy ki kicsoda :’D.

      • A Molyon Ranka vagyok. Tényleg bonyolítja a dolgokat egy kicsit, de a Mariko nevet csak kimondottan anmés/mangás helyeken használom. ^^’

  2. Á, és tényleg :D… a Haibanés névről és avatarról tudhattam volna 🙂 (ráadásul az pont az egyik kedvenc animés képem, tök sokáig volt a hátterem is :3).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: