Legend of the Galactic Heroes

loghEgy régi elmaradásomat pótoltam ezzel a sorozattal. Mindenhol rendkívül jó dolgokat olvastam róla, még MAL-on is a top10-ben van… és hogy engem megnyert-e magának? A tovább után kiderül :D.

Történet: legalább 1000-1500 évvel a jövőben járunk. Két nagyhatalom áll szemben egymással már évtizedek óta a galaxisban: a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége (szabad fordítás, angolul : Galactic Empire és Free Planets Alliance). Történetünk elején feltűnik a kor 2 zsenije: a Birodalomnál Reinhard von Lohengramm,  a Szövetségnél pedig Yang Wenli. Mindketten felhívják magukra vezetőik figyelmét és évek kemény munkájával egyre feljebb és feljebb jutnak a ranglétrán.

Jó, hát ez nagyon tömören a történet :D. A LoGH ugyanis egy 10 kötetnyi sci-fi regény alapján készült OVA sorozat, ami 110 részt ért meg. Mondanom se kell, hogy rengeteg érdekes és komplex karakter feltűnik benne, akiknek legalább olyan fontos a szerepük, mint Reinhardnak és Yangnak. Hiszen nincsenek sikeres vezetők megfelelő támogatás nélkül, nem igaz? A LoGH-nak pedig ez az egyik nagy erőssége: mindenkinek megvan a maga helye a történetben és van elég idő is arra, hogy elmélyítsék a jellemeket.

Mivel alapvetően sci-fi sorozatról van szó, ezért elmaradhatatlan kellékek az űrcsaták, amik mind nagyon izgalmasak és látványosak. Ettől függetlenül nem ajánlanám azoknak, akik az ilyen sorozatokat szeretik. A LoGH ugyanis több ennél, rengeteg benne a politika és a taktikázás, szóval aki puszta akcióra vágyik, de nem szeret a komolyabb dolgokban elmélyedni, azok nem ezt a sorozatot keresik (ráadásul ha az arányokat nézzük, akkor ezek a csaták elég rövidek). Egyébként ez a komoly felépítés egyrészt előnye is, másrészt viszont hátránya is a sorozatnak. Én legalábbis nem igazán díjaztam azt a pár részt, amikor hosszú és tömör történelem leckéket kaptunk, mert egyszerre sok volt belőlük… amúgy is rengeteg a név és az évszám, de amikor ezek ömlesztve jöttek, akkor néha tényleg elveszettnek éreztem magam a végére. Ráadásul az első rész sem biztos, hogy mindenkit meggyőzne, hiszen belecsapnak a dolgok közepébe, de ez ne rettentsen el senkit, mert pár rész alatt minden világossá válik.

A grafika a korának megfelelő, bár néha előfordult 1-1 gyengébbre sikeredett rész is, de nem voltak zavaróak. A zenére sok panasz nem lehet, mindegyik a helyén van, ráadásul felcsendülnek benne ismerős, klasszikus darabok is.

Ezt a sorozatot tehát elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a komolyabb témákat, nem rettenti el őket a sok dialógus és politika, valamint olyan háborús sorozatot szeretnének látni, ami reálisan mutatja be a dolgokat. Ugyanis az, aki vevő a felsoroltakra, egy remek hullámvasútra ülhet fel, ha elkezdi a LoGH-ot.

Értékelés: 9/10 (-1 pont az ömlesztett töriért, néhány unalmasabb részért, bár talán egy +fél pontot még megérdemelne a moe!Kaiser miatt… aki látta, az úgyis tudja, mire gondolok :D)

5 hozzászólás

  1. Ojjá, LoGH bejegyzés, már nagyon vártam! (Várj, előveszem hozzá a kislányos rajongással túlfűtött énemet. :3)

    Örülök, hogy végül ennyire elnyerte a tetszésedet, és még a felhozott negatívumokkal is egyetértek. (Mármint jah, a két Julianos “dokumentumfilm” epizód már nekem is sok volt kicsit és agyilag komolyan le is fárasztottak.)

    Btw Julianról végül hogy vélekedsz? Nekem, megmondom őszintén, az volt vele a legfőbb gondom, hogy SPOILER: Yang halála után másra sem használták a karakterét, csak arra, hogy “OMG, ő Yang utódja, neki kell az ő eszméit továbbvinni és összefogni a Szövetséget”, amivel még nem is lenne gond, de aztán újra és újra és újra az ember szájába rágták ezt, a sokadik ilyen után pedig kicsit felszökött a vérnyomásom. Meg egyébkéntis, olyan volt az egész csávó, mintha valami shounen főhős lenne – mai napig nem értem, hogy keveredhetett ő ebbe az animébe, egy ilyen remek karaktergárdába.

    Amúgy nálam minden kétséget kizáróan a karakterek voltak a cucc legnagyobb húzóerői, I mean nem tudok még egy olyan animét mondani, ahol ennyi jól megírt emberi szereplő lenne egy helyen, Yang meg már-már szinte olyan volt, akár egy rajzolt példakép, de mondhatnám akár Reuenthalt is, akit szintén nagyon bírok. Vagy ott van Oberstein, aki egy ZSENIÁLIS karakter, ahogy folyamatosan feldobja a kis gonosz ötleteit, amik csak elsőre hangzanak úgy, de, ha belegondol az ember, tökre igaza van a tagnak, csak épp kevésbé humánus jelleggel adja mindezt közzé.

    A grafikát mondjuk sokan felhozzák negatívumnak, nekem azzal sosem volt különösebb gondom. Jó, kicsit poros, meg “szakadt”, de a szereplők imho nagyon emberesen néztek ki, semmi hülye torzítás vagy ilyesmik, max egy-két extrémebb hajszín, de az meg uncsi lett volna, ha mindenki szőke, barna vagy fekete.

    Btw az előzményfilmeket mindenképp ajánlom megtekintésre, főleg a My Conquest is the Sea of Stars címűt, ami kvázi az első két rész, csak sokkal, SOKKAL alaposabb és részletesebb, ráadásul Lapp sem tűnik úgy, mintha csak valami fodder lenne.
    A második film szintén jó, Yang és Reinhard első találkáját mutatja be, bár a rendezés egy kicsit vacak, de aránylag rendben van.
    A harmadik filmről, a Golden Wingsről is szólnék most, de az nem létezik. 😀

    Az előzmény OVA-kat viszont nyugodtan kihagyhatod – szerintem nagyon gyengék. Jó, az első annyira nem, az még belefér a nézhető kategóriába, de a második… az valami egészen pocsék, legalábbis a Yangot átfedő része biztosan, de a Reinhardos se különb, max jobban eltalálták az arányokat. Meg Yang Tomiyama Kei nélkül amúgy sem az igazi, szal… 😀

    Tl;dr

    • Julian karakterében én is csalódtam. Oké, nem tartozott a legérdekesebb szereplők közé, de tényleg kár, hogy a végére csak a “Yang utódja” szerep jutott neki. Jobb lett volna, ha meglettek volna a maga egyedi eszméi (amik persze lehetnek nagyjából ugyanazok, mint Yangé, csupán kellett volna valami, ami inkább csak az ő karakterére jellemző, vagy amit az események során formált volna meg magának). Nem tudom, mennyire érthető, hogy mit akarok mondani :D.

      A grafikája szerintem egyáltalán nem negatívum, mondom, hogy csak néhány rész volt, amikor feltűnt, hogy ez kissé gyengébbre sikeredett :D.

      Kár, hogy az OVA-kra azt mondod, hogy annyira nem érdemes megnézni őket, mert pont azok érdekeltek volna jobban :D. Azért majd valamikor belesek azokba is :D.

  2. Már máshol is olvastam erről az animéről, de a Te bejegyzésed volt az a löket, ami miatt meg is fogom nézni. 😀
    Mivel írtad, hogy elég komplex és hosszú, gondoltam, hogy szükségem van egy társra akivel megnézem és akivel együtt filózunk rajta, hogy na akkor mi hogy van és melyik karakter milyen és mit miért csinál stb. Csak valahogy tényleg mindekit visszarettent a grafika (,,mi ez a dauerolt haj??”), ami szerintem nem is olyan szörnyű..

    • Én sem tudom, hogy miért panaszkodnak sokan a grafikára (vagyis jobban mondva a character designra), szerintem teljesen rendben van a dolog, sok szereplő kifejezetten jól néz ki és karizmatikus.
      Mindenképp nézz majd bele :).

  3. Úgy lesz, úgy lesz! Csak jusson rá idő, rövidebb animéket is néha hónapokig tart megnézni. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: