Mirai Shounen Conan

mirai_shounen_conan
Miyazaki Hayaot talán még azoknak sem kell bemutatnom, akik annyira nem érdeklődnek a japán kultúra iránt. Filmjei többségét szerencsére nálunk is kiadták DVD-n, a TV is szokta őket adni, néhány pedig még moziba is eljutott. Épp ezért fura, hogy a neves rendező egy régebbi sorozatát, a Mirai Shounen Conant viszonylag ritkán emlegetik a magyar animés körökben. Persze azt azért le kell szögezni, hogy nem egyedül követte el ezt az igazán élvezetes sorozatot, ugyanis a rendezők között szerepel Takahata Isao (az ő nevéhez fűződik az Akage no Anne, a Grave of the Fireflies, vagy a nemrég megjelent Kaguya-hime no monogatari) és Hayakawa Keiji is.

Történet: 2008-ban egy pusztító fegyver miatt majdnem kihalt az emberiség. A pusztítás akkora volt, hogy még a földrészek is apró darabokra hullottak. Néhányan az űrbe menekültek, azonban volt olyan űrhajó, amely lezuhant. Az egyik ilyen csoport egy apró szigeten kötött ki – itt látja meg később a napvilágot a címszereplő Conan. A legénység tagjai sorra meghalnak, míg végül csak ketten maradnak. Egy nap azonban felbukkan egy titokzatos lány, akit valami miatt üldöznek…

A Mirai Shounen Conanben az a legjobb, hogy elindul valahonnan és tart valahova. Ezt mondjuk a mai animetermés mondatja velem, hisz elképesztően sok olyan sorozat van, amelyik nem kap rendes lezárást, hanem „menj és olvasd a mangát/light novelt”. Persze most is vannak anime original sorozatok, viszont egyre ritkábban érzem ennyire jól felépítettnek őket.

A történetet olvasva nem is kérdéses, hogy felbukkannak elgondolkodtató témák a sorozat folyamán, leginkább a háború. Mindez azonban nem teszi nyomasztóvá, sőt: inkább szól a reményről és az újrakezdésről.

A sorozat szerethetőségéhez sokat hozzátesz a karaktergárda: egytől egyig mindenki kedvelhető, kivéve azok, akiket nem is szeretnének, hogy kedveljünk. Conan és Lana kapcsolata az elejétől fogva nagyon aranyos, később pedig még több érdekes személyiség csatlakozik hozzájuk. Az én személyes kedvencem „finomnaktűnik” Jimsy volt, ő mindig feldobja a hangulatot. Ráadásul le a kalappal a seiyuuja előtt, hisz a fiatal fiúkat sokszor szinkronizálják nők, de Aoki Kazuyo igazán remek munkát végzett, sokszor simán elment volna fiúnak is a hangja alapján :D.

Az egyetlen, ami zavart az, hogy szerintem a sorozat ugyanolyan jó lett volna különleges képességek nélkül is. Gondolok itt arra, hogy Conan milyen embertelenül erős, Lana pedig ért a telepátiához. Az ilyesmi nekem sokszor olcsó megoldásnak tűnik annak érdekében, hogy a szereplőket kihúzzák a csávából. Ez azonban összességben nem von le sokat a sorozat értékéből.

Gyakran emlegetik a sorozatot a Laputa előfutáraként, ami valamennyire igaz is, de szerintem nem érdemes így tekinteni rá – két külön alkotásról van szó és mind a kettő zseniális.

A sorozat grafikája a korához képest szép, én pedig kifejezetten szeretem az ilyen karakter dizájnt, a zenéi viszont számomra felejthetők.

Mindenkinek ajánlom ezt a sorozatot, főleg azoknak, akik szeretik Miyazaki és Takahata munkáit – nem érdemes kihagyni :)!

Értékelés: 8/10

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: