Nyári anime szezon 2014 – az első részek alapján

A nyári anime szezon elég vérszegény szokott lenni, szóval meglepve tapasztaltam, hogy amikor végignéztem a listát, elég sok cím felkerült a “bele kéne nézni” kategóriába :D. Az alábbi bejegyzésben csak a teljesen új sorozatokról írok, szóval folytatások most nem játszanak (ez konkrétan a Free 2-t, a Space Dandy 2-t és a Kuroshitsuji: Book of Circust jelenti).
Akame ga kill!
akame

Hmm… voltak meggyőző dolgok az első részben, viszont szerintem nagyon rosszul váltogatják a hangulatot. Az egyik pillanatban vicces, a másikban komoly akar lenni, de még le sem ülepednek a dolgok, amikor megint vicces akar lenni. Igen, vannak sorozatok, ahol ez működhet, de egyelőre ez nem az. Ettől függetlenül még lehet belőle egy jó kis akciósorozat, megnézek még pár részt.

Aldnoah.Zero
aldnoah

Elég rég néztem már mecha animét, ezt se terveztem biztosra, de végül leszedtem az első részt és elég jó volt. Nem csak belecsaptak a közepébe, hanem kaptunk valamennyi felvezetést, a végén pedig beindultak a dolgok. Nézős.

Ao Haru Ride
aoharu

Ari fiú meghallja, hogy a kiszemelt lány azt mondja, hogy utálja a fiúkat… lelép pár évre, majd visszajön és kiderül, hogy most már bunkó fiú. A lány persze régen szerelmes volt belé, meg gondolom most is az. Nem vagyok biztos abban, hogy kell ez most nekem, az Inari egyébként is magasra tette a lécet, ha már romantikus cuccokról van szó. 1-2 részt azért még megnézek, hátha javul.

Barakamon

barakamon
Az első részek alapján eddig messze ez a kedvencem a szezonból :D. Érdekes szereplők és helyzetek, valamint jó poénok. Remélem tartja majd ezt a színvonalat :).

Bishoujo Senshi Sailor Moon: Crystal
sailor_moon_c

Sosem voltam nagy Sailor Moon fan, ráadásul már nem sokra emlékszem a régi sorozatból, szóval arról nem tudok nyilatkozni, hogy ahhoz képest milyen lett. Az első rész alapján azt mondhatom, hogy most se valószínű, hogy nagy SM fan leszek, Usagi ugyanis rettentő mód irritál (a hangjáról nem is beszélve, pedig magát a seiyuut bírom). Azért még nézem tovább, a többi szereplő feltűnése talán jót tesz majd a sorozatnak.

Glasslip
glasslip

Szeretem a P.A. Works “semmiről sem szól” sorozatait, de ennek az első része még számomra is unalmas volt. Ebből már a második részt is megnéztem, az szerencsére már sokkal jobb volt, szóval maradok még :).

Tokyo Ghoul
tokyo_ghoul

Elég felemás volt a kezdés. A ghoul dolog érdekes, viszont a főszereplő srác nagyon fárasztó. Nálam most minden azon áll vagy bukik, hogy ő merre változik a következő pár rész során.

Zankyou no Terror
zankyou

A leírás alapján annyira nem fogott meg a felütés, de az első rész egész jó volt. Kíváncsi lettem a karakterekre és a motivációikra, szóval nézem tovább.

Egy hozzászólás

  1. A Barakamon nekem is az egyik kedvencem a szezonból, meg a Sailor Moon (én nagy fan vagyok kislánykorom óta). Egyébként ha tényleg a manga szerint fognak haladni, akkor Usagi jelleme elég gyorsan fog fejlődni. 🙂

    A Tokyo Ghoul engem se tudott igazán megfogni. Leszedtem a második részét, de még nem volt indíttatásom megnézni. Erősen dobás esélyes. ^^’
    Nálam a Zankyou no Terror volt az a sorozat, amit nem terveztem biztos, de aztán az első résznek sikerült meggyőznie. Engem is nagyon érdekel, hogy mi a két fiú célja.

Hozzászólás